Lekció: Mt 27, 33-51
Textus: 1Jn 4, 8b
Keresztyén gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Nem tudom, kinek mi jut eszébe, ha meghallja azt, hogy Isten. Vannak, akiknek a tagadás: nem hiszek benne.
Mások egy követelőző, parancsokat adó, gátakat szabó Istennek vélik az Urat, akivel inkább nem kezdenek, mert ha bármilyen módon is közeledni kezdenek Hozzá, kapcsolatba kerülnek vele, akkor ott valami más életforma kezdődik el. Ezt pedig nem akarja. Fél az Istentől, fél a változástól.
Még talán a keresztyén, hívő embernek is más és más jut eszébe Isten nevét hallva. Az ember Istennel kapcsolatos, Istenről való gondolatait, érzéseit talán befolyásolja éppen a pillanatnyi, adott élethelyzete. Egy-egy helyzetben mindig más és más jut eszébe Istenről, vagy éppen más arcát látja meg az Istennek.
Örömteli pillanatban jónak látja, jónak érzi, és hálás szívvel gondol rá.
Kétségek, gondok között bizonyára elégedetlenkedünk, talán harag is gyúl a szívünkben, megrendül a hitünk, s kérdések sokasága tör fel belőlünk. Ebben a helyzetben próbára tevő, talán elhagyó (?) Istennek, majd a megoldás után megsegítő Atyának látjuk Őt, s megtapasztaljuk az ige igazságát: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”
Gyász alkalmával elesetteknek, összetörteknek érezzük magunkat. Vigaszra szorulunk, és szintén feltörhetnek a kérdések, a miértek. Ilyenkor érezhetjük Istent fájdalmat, veszteséget okozó, ismét csak próbára tevő Istennek. Pedig Ő az élet Istene. Ő életet készített nekünk. A halál, a veszteség a bűn következménye. Aztán, miután megnyugszik lelkünk az Ő akaratában, porból lettünk, porrá leszünk a bűn miatt, ahogy telnek-múlnak a napok, megtapasztalhatjuk az Ő áldó jelenlétét fájdalmainkban is. Ő segít át, Ő segít feldolgozni a veszteséget, Ő adja a vigaszt. Vigasztaló Istenként ismerjük meg Őt ebben a helyzetben. „Én, én vagyok vigasztalótok”
Aztán mikor bűneink terhe alatt roskadunk, amikor valami nyomja a lelkünket, és nem vagyunk képesek magunkban tartani, mert felemészt és kiöntjük szívünket Őelőtte, megérezzük megbocsátó hatalmát. Megkönnyebbülünk, mert Ő megbocsátott. „Megbocsátom bűneiket.”
Félelmekkel telve, mindezt elé víve, megtapasztalhatjuk hatalmát. Legyőzi, elűzi félelmeinket. Erős, hatalmas Istenként tekintünk Rá. „A szeretet kiűzi a félelmet.”
Elmondhatjuk, hogy minden élethelyzetben Istenünknek más-más arcát, oldalát, tulajdonságát ismerhetjük és tapasztalhatjuk meg, mindig épp azt, amire szükségünk van. Vagyok, akik vagyok. – mutatkozik be Mózesnek. Vagy leszek, aki leszek. Mindig az, akire épp szükséged van.
Egy valami nagyon lényeges, amit igénk is elénk tár, elmond az Istenről: Mert az Isten szeretet. Ez foglalja össze Isten lényét teljesen. Ő maga a szeretet – bármit gondolunk is Róla, bárhogy is érezzük magunkat, ne feledjük el a lényeget: az Isten szeretet és az Isten szeret! A szeretettől pedig nem kell ódzkodni, idegenkedni, félni. Azt érezni kell. Sütkérezhetünk a melegében. Mindannyian szeretetre, igaz szeretetre vágyunk. Az Úr ezt kínálja nekünk.
Milyen a szeretet?
Türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr (1Kor 13,4-7). Mindez megtalálható az Úrban. Nagypéntek kapcsán hadd emeljem ki a felsorolásból azt, hogy a szeretet mindent eltűr. Isten is a mai napig sok mindent eltűrt és eltűr az embernek, csak úgy, ahogy Krisztus is eltűrt értünk, nekünk mindent életében.
Nagypéntek van, tegnap nagycsütörtök volt, holnap nagyszombat lesz, majd húsvét. A mögöttünk álló hetet pedig nagyhétnek nevezzük.
Nagypéntek. Nem tudom, hogy kinek mi jut eszébe erről a napról. Nem tudom, hogy ki, hogy élte, éli meg. Nem tudom, hogy kinek miként telt a nagyhét. Tény és való viszont, hogy a mai nap is munkával telt el a legtöbb ember számára. Ugyanolyan nap volt, mint bármelyik más hétköznap. Ugyanúgy el kellett indulni, ugyanúgy nyitva voltak az üzletek.
Sokaknak bizonyára semmit, vagy semmi különöset nem jelent a nagypéntek. Talán azt sem tudják, hogy így hívják ezt a napot, hiszen semmi más nem különböztette ma azt meg a többi naptól. Nagypéntek még nem piros betűs ünnep a naptárban, a húsvéttal ellentétben, ami nagypénteket követi.
S vannak, akiknek sokat jelent a mai nap, akik megkülönböztetik a többi naptól azzal, hogy elmennek istentiszteletre, hogy már napközben is a nagypénteki eseményekre gondoltak, s lélekben Jézussal együtt járták végig a kereszt útját. Ha egyik embernek nem is, míg a másiknak mégis különbözi ez a nap a többitől, tény és való az, hogy mindkét csoportba tartozó embernek egyre közeledik húsvét ünnepe.
A hétvégen elkezdődnek az ünnepi előkészületek. Mit fog ünnepelni az ember, a magyar ember? Mit fogsz ünnepelni te, a családod? Tudod-e, hogy miért lett húsvét, hogy minek az ünnepe a húsvét? A természet megújulásáé, a tavasz megjöttéé, a nyuszié, vagy valami egészen másé? Bizonyára, sokan nincsenek tisztában vele. A hívő ember viszont tudja, hogy húsvét a feltámadás ünnepe. Isten Fia, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk halottak közül való feltámadásának ünnepe.
Húsvétot, a feltámadás ünnepét viszont megelőzi nagyhét. A szenvedésekkel, árulással, tagadással, kigúnyolással teli nagyhét, benne nagypéntek eseményeivel: a halálra adással, keresztrefeszítéssel. Nincs húsvét nagypéntek nélkül. Nincs feltámadás ünnepe kereszthalál nélkül. Mégis, sok ember így akar, vagy így ünnepel húsvétot. Nagypéntek nélkül. Pedig nagypénteken történt meg az, aminek karácsonykor örültünk, amiért a szeretet ünnepét ünnepeltük, amiért hálát adtunk Istennek azért a szeretetéért, amellyel a földre küldte értünk gyermek formájában Fiát, Krisztust.
Nagypénteken elvégezte Jézus azt, amiért jött. Megváltotta a világot. Életét adta értünk. Meghalt. Minek az ünnepe tehát nagypéntek? Megváltásunknak ünnepe. A Sátán és a halál rabságából való szabadulásunk ünnepe. Az Isten kiegensztelésének, a mennyország kapuja megnyitásának, az örök életünk megszerzésének ünnepe. Nagypéntek a karácsonnyal együtt az Isten szeretetének ünnepe.
Karácsony, nagypéntek fényében mi jut eszedbe, ha meghallod Isten nevét? Ha rágondolsz?
Az ünnepek lényegét, eseményeit tekintve eszünkbe jut Istenről az, amit igénk is kimond: Az Isten szeretet. Erről beszélnek ünnepeink, erről beszél a nagypénteki kereszt, amelyen az értünk, helyettünk és miattunk szenvedő Jézus hordozta az Isten bűn feletti haragjának súlyát. A mi megváltásunk, szabadulásunk érdekében viselte el az emberi gonoszságot. A gúnyt, a káromlást, a halált. A mi érdekünkben nem szállt le a keresztről. A mi érdekünkben nem engedett a kísértőnek, hanem alázatosan szenvedte el mindazt, amit nekünk kellett volna: Isten bűn iránti gyűlöletét, az Istentől való elhagyatottságot. Nem mentette meg magát, hogy minket megmentsen az örök haláltól, kárhozattól.
Miért? Mert szeretett, mert szeret. Mert az Isten szeretet. Mert az Isten annyira szeretett minket, hogy Fiát adta halálra helyettünk. Az Isten szeretet, mert Jézus, mint Isten és ember, ezt vállalta. A megaláztatást, a testi-lelki szenvedést és a halált. Szeretetből. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).
Az Isten szeretet. Az Isten szeret akkor is, ha megpróbál, ha gyásszal látogat, ha örömöt ad. Az Isten szeretet és szeret minden élethelyzetedben, és mindennel javadat akarja munkálni, ha hagyod. Ha nem fordítasz neki hátat, ha elé viszed életed. Minden érzésedet, gondolatodat.
Az Isten szeretet. Töltse meg ez az ige szívünket örömmel. Az, hogy Isten a legdrágábbat, az Ő Fiát sem kímélte azért, hogy bűneink terhétől megszabadulhassunk, Hozzá mehessünk, hogy közösségben, örök boldogságban élhessünk Vele. Irántunk való szeretetéből történt mindez.
Ha rohanással, munkával is telt eddig a nagypéntekünk, ha arra sem volt időnk a héten, hogy kicsit magunkba nézzünk, hogy Urunk értünk történt szenvedéseire és halálára gondoljunk, hogy az ünnepre méltóképpen felkészüljünk, bűnbánatot tartsunk, ünneplőbe öltöztessük szívünket, hogy Istennek szeretetéért hálát adjunk, akkor ma még megtehetjük. Elcsendesedhetünk és szívünket előtte megalázva, és kitárva mindent elmondhatunk neki, és mindenért hálát adhatunk. Elmondhatunk mindent, ami szívünket nyomja, vagy éppen hálával tölti el. Hálát adhatunk életünk megmentésért, Krisztus értünk vállalt szenvedéseiért. Így lesz áldott ünnepünk és életünk. Így élhetjük, tapasztalhatjuk meg most az ünnepek alatt és egész életünkben az ige igazságát, hogy az Isten szeretet!
Adja az Úr, hogy mindannyian ezt elhiggyük, s ennek az igének a bizonyosságával éljünk, fogadjuk kezéből a jó és rossz, nem szeretem napokat is tudva, hogy Ő mindenkor velünk van, és akik Őt szeretik, azoknak minden a javukra szolgál. Ámen!
Gyülekezeti hírek 
Vélemény, hozzászólás?