2013.06.23.

Lectio: ApCsel 27,9-26

Textus: ApCsel 27,25b

 

Én hiszek az Istennek,
hogy úgy lesz,
ahogyan nekem megmondta.

Kedves Testvéreim!

Pál apostol Rómába vezető útjáról olvashatunk ebben az igeszakaszban. A helyzet kockázatosról nehézre, nehézről viharosra, viharosról pedig kilátástalanra változik. – Pont, mint a hitelminősítők besorolásai: Fokozatosan romló skála. És pont, mint az életünk eseményei és helyzetei. Gondoljuk csak végig! A szép, meghitt, nyugodt és biztonságos életünk során van, hogy elérkezik egy-egy olyan helyzet, amely kockázatos. Döntéshelyzet előtt állunk olyankor, és el kell határoznunk, hogy merre, hova tovább?

KOCKÁZATOS egy komoly döntést meghozni, mert nem tudni, mi lesz a vége. Vegyünk-e hitelből házat, autót? Sokaknak fontos döntése volt ez évekkel ezelőtt. És bár tudták, hogy kockázatos, mégis belevágtak, mert vállalták a kockázatot. Vagy kockázatos egy másik emberben bízni, és az életünket az övével összekötni, s házasságot kötni. Nem tudni, mi lesz a folytatás. Lehet jó, de lehet kevésbé jó is!

NEHÉZ lesz a helyzet, ha a rosszabbik forgatókönyv kezd megvalósulni. Felfele mennek a törlesztőrészletek, zuhannak az árfolyamok a tőzsdén, nem tudunk megbeszélni dolgokat a házastársunkkal, rosszabb lett a gyermek bizonyítványa a reméltnél, szűkülnek a lehetőségek… soroljam még?

VIHAROS, vagy mondhatni válságos az állapot, amikor tovább fokozódik mindez. Ismerős – ha máshonnan nem, hát a hírekből -, amikor a végrehajtó viszi, amit talál. Válni akar a házastárs, vagy súlyos betegség támad meg.

KILÁTÁSTALAN is tud lenni egy-egy helyzet. Ilyenkor többen már feladják. Amikor a híd alá kényszerül, amikor megszámlálhatatlanul nagy az adósság, amikor széthullik egy család, amikor vészesen megingott a hit, elfogyott a remény, és talán még a szeretet is nagyon-nagyon meghidegült.

És, ahogy átlépünk egyik állapotból a másikba, mindig elveszítünk valamit, valami értékeset, és sokszor átértékelünk valamit. Az ilyen helyzetekben különösen is érdemes odafigyelni Pál szavaira: „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok…” (22)

Jól esik a bíztató, bátorító szó, de erő csak akkor van benne, ha tudjuk, hogy mi ennek a bizalomnak az alapja: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.”

Három fontos szót emelnék ki a mai alapigénkből, melyek meghatározzák az egészet:

HISZEK

A hit nem csak egy gyermeki vágy. A hit nem csak a hitvallás elmormolása. A Heidelbergi Káté szerint egyrészről ismeret, másrészről szívbéli bizalom. A hit nem az Isten létezésében való meggyőződés, hanem teljes ráhagyatkozás Istenre.

ISTENNEK

A kérdéses személy (Isten) megnevezése a hittel kapcsolatban említett ismeret része. Tudom, hogy kinek/kiben hiszek! Nem egy embernek, nem a kormánynak, nem a császárnak, nem valami bálványnak, hanem Istennek, aki a világot teremtő Isten, aki Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, aki a Szabadító, a Megváltó, aki a Seregek Ura…

MEGMONDTA

Isten megmondta. Közölte, nem hagyott tudatlanságban. Teljesen, szívből bízhatunk Őbenne! Azért, mert megmondta. Azt akarta, hogy a tervét az ember is meglássa, megértse – amennyire az szükséges. Megmondta, mert nem egy süketnéma Isten, nem egy tehetetlen és semmittevő Isten, hanem meghallja a könyörgéseket, a jajkiáltásokat, és megcselekszi tervét, amikor kedves Neki!

Pál apostol történetét olvasva legyinthetünk sorsára, de ha mi kell átéljünk hasonló dolgokat, körülményeket, kérdés, hogy tudunk-e úgy ráhagyatkozni Istenre? Tudunk-e a körülnézés, a körülmények meglátása, megismerése után felfele tekinteni Istenre? Pál a többiek előtt, a rettegő, kétségbe esett hajósok és katonák előtt hitvallást tesz: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” Élő kapcsolata van Istennel, beszélget vele, s hisz neki, amikor Isten valamit mond neki.

Az ószövetségben, Ábrahám is hitt az Úrnak, és ezért igaznak fogadta el őt az Úr! Ezért lett Ábrahám a hit példaképe. Jób sem hagyta el az Urat, bármilyen nehéz is volt az élet, bármilyen nehezekké is váltak a körülmények.

Mi a helyzet velünk? Mi a helyzet veled? El tudod mondani ezt szívből, amit Pál, hogy: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.”?

Amikor nehezednek a körülmények, amikor kockázatosról nehézre váltanak a dolgaink. Vagy amikor fokozódik minden, és már viharos az életünk? Sőt, amikor kilátástalanná válik minden!? A keresztyén ember nem csak magára számíthat! „Minden gondotokat Őreá vessétek!”

Pál sem önmaga miatt volt erős és bölcs, hanem azért, mert Istenre hagyatkozott a kérdéses helyzetben! Számunkra sem azt jelenti az Istenre hagyatkozás, hogy nem csinálunk semmit, és majd az Úr megcselekszi amit kell, hanem azt jeleni, hogy tesszük a dolgunkat, de ha rajtunk kívül álló okok miatt mégis nehezedik, fokozódik a helyzet, akkor nem mi akarjuk megoldani, hanem bátran mondjuk a hitvallást a velünk levőknek (s jobb esetben a velünk levőkkel), hogy: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.”

Ámen

Hírdetés