Áldott húsvétot kívánunk!

 

 

“Feltámadt, nincsen itt.”

(Mk 16,6)

Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!

Istentől gazdagon megáldott, a feltámadás hitében teljes húsvétot kívánunk mindenkinek!

Hírdetés

Szenteste 2013

Lectio:       Mt 1,18-25

Textus:      Lk 2,11-12

 

„Üdvözítő született ma nektek,

aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

A jel pedig ez lesz számotokra:

találtok egy kisgyermeket,

aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

 

Kedves Testvéreim! Kedves ünneplő gyülekezet!

 

Hiszem azt, hogy a karácsonyi, bővebben a szentestei istentiszteleten való részt vétel nem csak a hagyományok tisztelete miatt fontos számunkra, számotokra. Úgy gondolom, hogy nem csak a külsőségek fontosak, hanem szívbéli vágyódás is társul hozzá. Az, hogy a 21. századi ember vasárnapja a karácsony lett, még mindig azt bizonyítja, hogy elfoglalt, sűrű, gondterhelt életünkben még mindig keressük az Istennel való kapcsolatot. Szeretnénk minél közelebb kerülni a transzcendenshez, szeretnénk testközelből megélni a csodát, az Istennel való találkozás csodáját. Bár elfoglalt életünk sokszor nem enged bennünket a templomba, vagy a lelki elcsendesedésre, ilyenkor, karácsonykor, szenteste mégis erőt veszünk magunkon. Ahogy a világ is elcsendesedik kissé, úgy mi is meg tudunk állni egy pillanatra, s várjuk a csodát, reméljük, hogy most, idén, végre, talán megtörténik a csoda. Egy szempillantás alatt, varázsütésre megtörténik velünk is az, amire mindig is vágytunk, hogy mintegy álomból felébredve, mostantól kezdve minden szép és minden jó lesz. Talán titkon azt reméljük, hogy a szentestei istentiszteleten valami olyan történik velünk, mint hajdanán a pásztorokkal, a bölcsekkel és a szent családdal. Bizakodunk benne, hogy ezáltal csodálatos módon rendeződik majd életünk és minden gondunk messze-messze száll, mindegy megsemmisül.

S ha ez mégsem történnék meg, csalódottságunk sem teljes, mert reménykedhetünk, hogy majd jövőre talán jobb lesz, jövő karácsonykor talán mégis megtörténik, talán már csak egy évet várat magára a karácsonyi csoda. A karácsonyi történet csodálatos hős-szereplői személyesen élték át a csodát. Mi is ebből szeretnénk részt, vagy legalább egy aprócska morzsát kapni.

 

Talán úgy képzeljük, úgy gondoljuk, hogy a régieknek könnyű vagy legalábbis sokkal könnyebb volt a dolguk. Angyalok hirdették az örömhírt, vagy a fényes csillagot követték, s megláthatták a jászolban fekvő csodálatos gyermeket, a kis Jézust, aki jobban ragyogott, mint a betlehemi csillag. Olyan meseszép elképzelések ezek és olyan idilli történet, mintha csak valami mese, vagy hollywoodi film lenne… túl szép, hogy igaz legyen. S talán nem is igaz? Talán csak kitalálta valaki? Valami nagy elme? Nem! Ez valóban a karácsonyi evangélium, az igazi örömüzenet, az igazi örömhír!

De milyen is lehetett ez akkor, amikor megtörténtek ezek az események?

A PÁSZTOROK

A pásztorok, tudjuk, a kor kitaszított és értéktelennek tartott társadalmi rétege volt Izraelben. A társadalom peremén, vagy azon is túl éltek, hiszen a nyáj őrzése miatt nem a városokban, falvakban élték életüket, hanem a mezőn, a nyáj mellett. Valamint, mivel az állatok miatt vallási szempontból tisztátalanok voltak, a vallási életük, a hitéletük gyakorlása is áttörhetetlen akadályokba ütközött. A munkájuk, vagy a munkájuk eredménye kellett csak, de a személyük senkit nem érdekelt.

Pont olyan helyzetük volt, mint ma is oly sokaknak. Ma is sokan vannak, akiknek a munkája, vagy annak eredménye az érdekes csupán, de a személy senkit sem érdekel. Az a fontos, hogy minél kisebb hibaszázalékkal dolgozz, minél kevesebb szabadságot és szabadidőt vegyél ki, az a fontos, hogy minél több profitot termelj, de az senkit nem érdekel, hogy hogy érzel éppen. Az nem érdekli a tulajdonost és a főnököt, hogy beteg a gyermeked, hogy haldoklik a szeretted, hogy elfáradtál, hogy úgy érzed, nem bírod tovább. Az senkit nem érdekel a cégnél, hogy mi a problémád, hogy mi a fájdalmad, hogy te magad mit szeretnél. S ha már valóban nem bírod tovább, ha kiesel a munkások sorából, vagy egyszerűen csak felmondasz, 3-4 másik jelentkezik a helyedre, hogy az embertelen állapotból mégis valamilyen megélhetést próbáljon kovácsolni.

Nem véletlenül érzik sokan azt, mintha nem is ebben a társadalomban élnének, mintha senkinek sem lenne fontos az életük, ők maguk. S mintha nem értékelni senki a fáradozásaikat – sem anyagilag, sem elismerő szóval.

Több közös vonás lehet közted és a pásztorok között, mint azt gondolnád! És nem csak nekik szólt annak idején, hanem most neked is szól az angyal szájából felhangzó isteni örömhír:

„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

Üdvözítő, Megváltó, Kiszabadító született, aki üdvözít, megvált, kiszabadít ebből a nyomorúságos állapotból és helyzetből, aki új életet és örök életet hoz és ad majd neked is! És ez az üdvözítő az Úr Krisztus, aki a Dávid városában, Betlehemben született.

De mindez nem királyi pompában, nem a hírportálok és csatornák fő „BREAKING” híreként, nem atombombánál jobban ragyogó csecsemő képében jelenik meg, hanem csak egy „átlagos”, „hétköznapi” jele van: „találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

Mások számára fel nem ismerhető, csak annak, aki tudja, hogy mit kell keressen! Más elmenne mellette, de aki tudja, hogy mi a jel, tudja, hogy megtalálta! A nem sokkal később gyermekeket és csecsemőket ölő katonák nem tudják kit keresnek, de aki ismeri a jelet, az meglátja a csodát!

Egy sötét kis istálló, jászlába fektetett újszülött. Akinek még annyi sem adatott talán, mint neked. Épp csak a minimális fedél a feje fölé, hogy ne fagyjon meg a hideg éjszakában. Egyszerű, hétköznapi, szegény és be nem fogadott… ilyen jelként látható meg a karácsonyi csoda.

A BÖLCSEK

Vagy lehet, hogy te épp ellenkezőleg, a társadalom elismert és gazdag, képzett és okos, bölcs és megfontolt, kereső és találó tagja vagy. Lehet, hogy a bölcsekhez hasonlóan bejárásod van vagy lehet a királyi palotákba, a legfelsőbb körökbe is! Lehet, hogy beengednek az országok első emberei közé is, sőt beszélgethetsz is velük! Lehet, hogy sok mindent tudsz, nagy az ismereted a látható és a minket körülvevő világról! Megvannak vagy meglesznek a tudományos fokozataid… Dr. Phd. stb. Minden ismeretet megszerzel, ami csak megszerezhető. Gazdagodik, gyarapodik életed a földi gazdagság mértékével mérve is. Van aranyad, tömjéned, mirhád bőséggel, hogy még ajándékba is vihetsz, ha azt szeretnéd.

És nem csak a szabad ég alatt tengeted az éjszakáidat, hanem keresel, kutatsz, sőt, hosszú utakat is megteszel azért, hogy találkozhass a nagy királlyal, akiről lehet, hogy sokat nem tudsz, de érzed, hogy hódolnod kell előtte!

Neked nem mondja az angyalkar, csak a csillag vezet, de mégis neked is szól, és számodra is ez a jel:

„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

Még nem teljesedett be a megváltás. Még nincs itt az üdvösség, de minden most kezdődik el emberi szem számára látható módon is! Mert bár ezt az Atya Isten már öröktől fogva tudta és megtervezte, megígérte és elmondta az embernek, mégis most lett ember számára ebben a világban megtapasztalhatóvá:

„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

 

A karácsonyi szent csoda tehát azok számára csoda, akik meglátják azt. Azok számára, akik nem csak néznek, hanem látnak, meglátnak is! – mert tudják, hogy mit kell keresniük!

Isten sok szem elől elrejtve, az illetéktelenek elől gondosan elzárva, de az őt szeretettel keresők számára nyilvánvalóan, megnyugtatóan és észrevehetően, megtalálható módon mutatta meg a legnagyobb ajándékát, az Ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust.

És így vagyunk ezzel mi magunk is. Akár csak vágyakozunk a változásra, a megváltásra, mint a pásztorok, akár buzgó módon keressük, kutatjuk, mint a bölcsek, csak akkor találjuk meg, csak akkor kaphatjuk meg a legnagyobb karácsonyi ajándékot, ha meglátjuk a jelét. Ez a jel pedig nem feltűnő, nem kirívó, nem természetfeletti, hanem a legemberibb, a legátlagosabb, a legtermészetesebb jel.

ÉS MÉGIS!

A karácsonyi szent csoda a legnagyobb, legtökéletesebb és legszebb ajándék, amit az ember Istentől kaphat. Mégis, fénye beragyogja az egész világot, általa Isten magához öleli szeretettel minden gyermekét, téged is, engem is, mindannyiunkat. A karácsonyi szent csoda mégis különleges, mégis páratlan, a leginkább Istentől való és egyáltalán nem átlagos!

Isten ma is, most is, az idei karácsony alkalmával is megüzeni és elmondja személyesen neked, hogy: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

Aki a te személyes üdvözítőd és megváltód is lehet, ha Őreá hallgatsz, ha Őt követed, ha csak Őbenne hiszel! Így legyen!

Ámen

2013.06.23.

Lectio: ApCsel 27,9-26

Textus: ApCsel 27,25b

 

Én hiszek az Istennek,
hogy úgy lesz,
ahogyan nekem megmondta.

Kedves Testvéreim!

Pál apostol Rómába vezető útjáról olvashatunk ebben az igeszakaszban. A helyzet kockázatosról nehézre, nehézről viharosra, viharosról pedig kilátástalanra változik. – Pont, mint a hitelminősítők besorolásai: Fokozatosan romló skála. És pont, mint az életünk eseményei és helyzetei. Gondoljuk csak végig! A szép, meghitt, nyugodt és biztonságos életünk során van, hogy elérkezik egy-egy olyan helyzet, amely kockázatos. Döntéshelyzet előtt állunk olyankor, és el kell határoznunk, hogy merre, hova tovább?

KOCKÁZATOS egy komoly döntést meghozni, mert nem tudni, mi lesz a vége. Vegyünk-e hitelből házat, autót? Sokaknak fontos döntése volt ez évekkel ezelőtt. És bár tudták, hogy kockázatos, mégis belevágtak, mert vállalták a kockázatot. Vagy kockázatos egy másik emberben bízni, és az életünket az övével összekötni, s házasságot kötni. Nem tudni, mi lesz a folytatás. Lehet jó, de lehet kevésbé jó is!

NEHÉZ lesz a helyzet, ha a rosszabbik forgatókönyv kezd megvalósulni. Felfele mennek a törlesztőrészletek, zuhannak az árfolyamok a tőzsdén, nem tudunk megbeszélni dolgokat a házastársunkkal, rosszabb lett a gyermek bizonyítványa a reméltnél, szűkülnek a lehetőségek… soroljam még?

VIHAROS, vagy mondhatni válságos az állapot, amikor tovább fokozódik mindez. Ismerős – ha máshonnan nem, hát a hírekből -, amikor a végrehajtó viszi, amit talál. Válni akar a házastárs, vagy súlyos betegség támad meg.

KILÁTÁSTALAN is tud lenni egy-egy helyzet. Ilyenkor többen már feladják. Amikor a híd alá kényszerül, amikor megszámlálhatatlanul nagy az adósság, amikor széthullik egy család, amikor vészesen megingott a hit, elfogyott a remény, és talán még a szeretet is nagyon-nagyon meghidegült.

És, ahogy átlépünk egyik állapotból a másikba, mindig elveszítünk valamit, valami értékeset, és sokszor átértékelünk valamit. Az ilyen helyzetekben különösen is érdemes odafigyelni Pál szavaira: „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok…” (22)

Jól esik a bíztató, bátorító szó, de erő csak akkor van benne, ha tudjuk, hogy mi ennek a bizalomnak az alapja: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.”

Három fontos szót emelnék ki a mai alapigénkből, melyek meghatározzák az egészet:

HISZEK

A hit nem csak egy gyermeki vágy. A hit nem csak a hitvallás elmormolása. A Heidelbergi Káté szerint egyrészről ismeret, másrészről szívbéli bizalom. A hit nem az Isten létezésében való meggyőződés, hanem teljes ráhagyatkozás Istenre.

ISTENNEK

A kérdéses személy (Isten) megnevezése a hittel kapcsolatban említett ismeret része. Tudom, hogy kinek/kiben hiszek! Nem egy embernek, nem a kormánynak, nem a császárnak, nem valami bálványnak, hanem Istennek, aki a világot teremtő Isten, aki Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, aki a Szabadító, a Megváltó, aki a Seregek Ura…

MEGMONDTA

Isten megmondta. Közölte, nem hagyott tudatlanságban. Teljesen, szívből bízhatunk Őbenne! Azért, mert megmondta. Azt akarta, hogy a tervét az ember is meglássa, megértse – amennyire az szükséges. Megmondta, mert nem egy süketnéma Isten, nem egy tehetetlen és semmittevő Isten, hanem meghallja a könyörgéseket, a jajkiáltásokat, és megcselekszi tervét, amikor kedves Neki!

Pál apostol történetét olvasva legyinthetünk sorsára, de ha mi kell átéljünk hasonló dolgokat, körülményeket, kérdés, hogy tudunk-e úgy ráhagyatkozni Istenre? Tudunk-e a körülnézés, a körülmények meglátása, megismerése után felfele tekinteni Istenre? Pál a többiek előtt, a rettegő, kétségbe esett hajósok és katonák előtt hitvallást tesz: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” Élő kapcsolata van Istennel, beszélget vele, s hisz neki, amikor Isten valamit mond neki.

Az ószövetségben, Ábrahám is hitt az Úrnak, és ezért igaznak fogadta el őt az Úr! Ezért lett Ábrahám a hit példaképe. Jób sem hagyta el az Urat, bármilyen nehéz is volt az élet, bármilyen nehezekké is váltak a körülmények.

Mi a helyzet velünk? Mi a helyzet veled? El tudod mondani ezt szívből, amit Pál, hogy: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.”?

Amikor nehezednek a körülmények, amikor kockázatosról nehézre váltanak a dolgaink. Vagy amikor fokozódik minden, és már viharos az életünk? Sőt, amikor kilátástalanná válik minden!? A keresztyén ember nem csak magára számíthat! „Minden gondotokat Őreá vessétek!”

Pál sem önmaga miatt volt erős és bölcs, hanem azért, mert Istenre hagyatkozott a kérdéses helyzetben! Számunkra sem azt jelenti az Istenre hagyatkozás, hogy nem csinálunk semmit, és majd az Úr megcselekszi amit kell, hanem azt jeleni, hogy tesszük a dolgunkat, de ha rajtunk kívül álló okok miatt mégis nehezedik, fokozódik a helyzet, akkor nem mi akarjuk megoldani, hanem bátran mondjuk a hitvallást a velünk levőknek (s jobb esetben a velünk levőkkel), hogy: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.”

Ámen

2013. Húsvétvasárnap | Bajna | Jakab Enikő

Lekció: Jn 20, 11-18                      

Textus: 1Kor 15, 22

 

„Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.”

 

Húsvétot ünneplő gyülekezet,

szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Húsvétkor szárnyal a hír: Krisztus feltámadt! Húsvét reggelén az üres sír, az angyalok jelenése, a Feltámadottal való találkozás a bizonyítéka annak, hogy a nagypénteken keresztre feszített, szombaton a sírban nyugvó názáreti Jézus él! Mindazok, akik őt szerették, akik Őt gyászolták, akik miatta szomorkodtak, most örvendezhetnek, mert a megkínzott, meghalt, eltemetett Mester, holtból élővé változott, feltámadott! Beteljesedett az, amit előre megmondott övéinek: sokat kell szenvednie, meg kell öletnie, de harmadnapra fel kell támadnia (Mt 16, 21). Minden bekövetkezett. Pontosan úgy, ahogy előre megmondta. Húsétkor a gyász, a keserűség örömre fordult. Nagypénteken az Őt szeretők szomorkodtak és bánkódtak, a főpapok, a nép vezetői pedig örvendeztek, de húsvétra fordult a kocka. Az asszonyok, a tanítványok fájdalma vált örömmé, s a vezetők estek kétségbe, hogy mégis bekövetkezett mindaz, amit a názáreti megmondott.

Kudarc, bukás és győzelem.  Bukott és győztes. Nem idegen az embertől, a világtól, a ma emberétől és világától sem ez a két fogalom, az az érzés, amit magukban rejtenek. Néha győztesnek, máskor vesztesnek érezzük magunkat, de tény és való, hogy mindannyian győztesek szeretnénk lenni. Senki sem szeret veszíteni, de győzni mindenki. A győzelem örömmel tölt el, és magabiztossá tesz.

Számtalan harc folyt a világtörténelemben és folyik ma is. A győztes harcos, a győztes ország, győztes cég leigázza a másikat. Uralkodik rajta. Ura és parancsolója lesz a legyőzöttnek. A győztes hatalommal, tekintéllyel bír. Mindenki győztes szeretne lenni, senki sem szeretne a vesztes oldalon állni, mert senki sem szereti, ha elnyomják, ha megkötözik: se ország, se nemzet, se ember.

A világtörténelemben megannyi emberéletet követelő csatái között zajlott egy csata, amely nem követelt milliónyi életet, mert azt egyetlen ember vívta és a legnagyobb ellenséggel. Ez a harc az egész emberiség sorsát, jövőjét meghatározó, legnagyobb jelentőséggel bíró küzdelem nagypénteken, a golgotai kereszten zajlott. Itt csapott össze Isten és a Sátán. Nagypénteken úgy tűnt, hogy a Sátán, a halál győzött, hiszen az emberré lett Isten Fiát keresztre szegezték és meghalt. Jézus ellenségei is azt hitték, hogy győztek. Vége van. Vége van a magát Isten Fiának tartó názáreti Jézusnak. Nem okoz több galibát, nem követi majd tovább őt a nép, nem veszélyezteti tekintélyüket, hatalmukat, nem lesz nagy hatással az emberekre, nem kritizálja majd a vezetőket, nem mutat rá helytelen istentiszteletükre. Vége van. Győztek! Meghalt. Mikor Jézus meghalt, úgy érezhették, hogy övék a győzelem. Jézus és az Ő ügye elbukott. Ők a győztesek. Így tűnt.

Valójában azonban ott a kereszten történt meg Jézus legnagyobb győzelme. Mikor kilehelte lelkét, akkor történt meg a győzelem: Elvégeztetett! – mondta, s meghalt. Elvégezte a megváltás munkáját. Halála volt a győzelem a Sátán uralma felett. Nem vesztes volt ott a kereszten, hanem a legnagyobb győztes. A világtörténelem legnagyobb győztese.

Húsvét reggele is győzelmét hirdeti, hiszen a halálból életre kelt. Megtörte a halál hatalmát is. Örökre legyőzte az ember legnagyobb ellenségét, a Sátánt és a halált.

 

„Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.”

Ember – ember. Ádám – Krisztus. Ember volt Ádám és ember volt Krisztus is, amellett, hogy Isten is volt.

Ember által van a halál – igen, mert az első Ádám, elfordult az Istentől. Engedetlen lett, evett a tiltott gyümölcsből, a kísértő szavára hallgatott, és ezzel a halált hozta magára. Engedetlenségével elszakadt az Istentől. Vétkezett, s vétkének következménye lett a halál. Az első Ádám óta mindannyiunk sorsa a halál. Meg kell halnunk a bűnnek.

Ember által van a halottak feltámadása is. – így igaz, hiszen Krisztus emberré lett értünk. Meghalt, de feltámadt.

„Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.” Ádám vétke miatt, ami átöröklődik minden emberre, ami miatt mindannyian bűnösök vagyunk, meg kell halnunk, de Krisztusban mindnyájan életre is kelünk, mert Ő megtörte a halál hatalmát. Nem tarthat minket fogva. Levetjük ugyan ezt a földi testet, de új életre támadunk fel. Nyitva az út az Atyához. Aki hisz Krisztusban örök boldog életre támad fel, aki viszont elveti örök kárhozatra.

Ezt szerezte meg számunkra Krisztus: a mennyei örök életet, s a bűnbocsánatot. Ő győzött. Ő a győztes. A Sátán és a halál pedig a vesztes. Győztes mindenki, aki Krisztus mögé áll be, s vesztes mindenki, aki Őt elutasítja. Az mind a halál, az örök halál, vagyis az Isten nélküli lét martaléka. Egyetlen győztes van, s ha mi is győztesek akarunk lenni, akkor az Ő seregéhez kell tartoznunk. Őt kell követnünk, vele kell napi harcainkat megvívni – mert a Sátán nem adja fel. Bukott angyal ő, aki egykor fellázadt az Isten ellen, s mind a mai napig keresi áldozatait, hogy minél többeket magával rántson, az Istentől elszakítson, kárhozatra vigyen. Noha örökre legyőzetett, de még hatalom adatott neki, míg aztán végleg megsemmisíti Őt az Úr, de addig is, mint ordító oroszlán jár közöttünk keresve, hogy kit nyeljen el – írja Péter apostol.

Keres a Sátán, de keres Krisztus is. Krisztus is hív, hozzá is lehet csatlakozni. A döntés mindig a miénk, az emberé. Ha őt választjuk, győztesek leszünk, mert az Ő győzelme a mi győzelmünk is, hisz minden érdemét nekünk tulajdonítja az Úr. Benne, általa vagyunk, lehetünk győztesek – ha eggyé válunk vele. Ahogy az úrvacsorában eggyé válunk a szent jegyekkel, a kenyérrel és a borral, úgy kell egyé válnunk lelkileg is Ővele. Így lehetünk győztesek, így lehet az Ő győzelme, az Ő dicsősége a miénk is. A Sátánt választva viszont örök halál az ember része.

 

„Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.”

Ez a húsvéti örömhír! Győzött az élet! Míg az első Ádám halált szerzett magának, addig a második Ádám visszaszerezte az ember számára az életet.

Ezért adjunk hálát a mi Urunknak, és ezért örvendezzünk! Krisztusban, Krisztus által győztesek vagyunk! Ámen

2013. Nagypéntek | Bajna | Jakab Enikő

Lekció: Mt 27, 33-51

Textus: 1Jn 4, 8b

Keresztyén gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Nem tudom, kinek mi jut eszébe, ha meghallja azt, hogy Isten. Vannak, akiknek a tagadás: nem hiszek benne.

Mások egy követelőző, parancsokat adó, gátakat szabó Istennek vélik az Urat, akivel inkább nem kezdenek, mert ha bármilyen módon is közeledni kezdenek Hozzá, kapcsolatba kerülnek vele, akkor ott valami más életforma kezdődik el. Ezt pedig nem akarja. Fél az Istentől, fél a változástól.

Még talán a keresztyén, hívő embernek is más és más jut eszébe Isten nevét hallva.  Az ember Istennel kapcsolatos, Istenről való gondolatait, érzéseit talán befolyásolja éppen a pillanatnyi, adott élethelyzete. Egy-egy helyzetben mindig más és más jut eszébe Istenről, vagy éppen más arcát látja meg az Istennek.

Örömteli pillanatban jónak látja, jónak érzi, és hálás szívvel gondol rá.

Kétségek, gondok között bizonyára elégedetlenkedünk, talán harag is gyúl a szívünkben, megrendül a hitünk, s kérdések sokasága tör fel belőlünk.  Ebben a helyzetben próbára tevő, talán elhagyó (?) Istennek, majd a megoldás után megsegítő Atyának látjuk Őt, s megtapasztaljuk az ige igazságát: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”

Gyász alkalmával elesetteknek, összetörteknek érezzük magunkat. Vigaszra szorulunk, és szintén feltörhetnek a kérdések, a miértek. Ilyenkor érezhetjük Istent fájdalmat, veszteséget okozó, ismét csak próbára tevő Istennek. Pedig Ő az élet Istene. Ő életet készített nekünk. A halál, a veszteség a bűn következménye. Aztán, miután megnyugszik lelkünk az Ő akaratában, porból lettünk, porrá leszünk a bűn miatt, ahogy telnek-múlnak a napok, megtapasztalhatjuk az Ő áldó jelenlétét fájdalmainkban is. Ő segít át, Ő segít feldolgozni a veszteséget, Ő adja a vigaszt. Vigasztaló Istenként ismerjük meg Őt ebben a helyzetben. „Én, én vagyok vigasztalótok”

Aztán mikor bűneink terhe alatt roskadunk, amikor valami nyomja a lelkünket, és nem vagyunk képesek magunkban tartani, mert felemészt és kiöntjük szívünket Őelőtte, megérezzük megbocsátó hatalmát. Megkönnyebbülünk, mert Ő megbocsátott. „Megbocsátom bűneiket.”

Félelmekkel telve, mindezt elé víve, megtapasztalhatjuk hatalmát. Legyőzi, elűzi félelmeinket. Erős, hatalmas Istenként tekintünk Rá. „A szeretet kiűzi a félelmet.”

Elmondhatjuk, hogy minden élethelyzetben Istenünknek más-más arcát, oldalát, tulajdonságát ismerhetjük és tapasztalhatjuk meg, mindig épp azt, amire szükségünk van. Vagyok, akik vagyok. – mutatkozik be Mózesnek. Vagy leszek, aki leszek. Mindig az, akire épp szükséged van.

Egy valami nagyon lényeges, amit igénk is elénk tár, elmond az Istenről: Mert az Isten szeretet. Ez foglalja össze Isten lényét teljesen. Ő maga a szeretet – bármit gondolunk is Róla, bárhogy is érezzük magunkat, ne feledjük el a lényeget: az Isten szeretet és az Isten szeret! A szeretettől pedig nem kell ódzkodni, idegenkedni, félni. Azt érezni kell. Sütkérezhetünk a melegében. Mindannyian szeretetre, igaz szeretetre vágyunk. Az Úr ezt kínálja nekünk.

Milyen a szeretet?

Türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr (1Kor 13,4-7). Mindez megtalálható az Úrban. Nagypéntek kapcsán hadd emeljem ki a felsorolásból azt, hogy a szeretet mindent eltűr. Isten is a mai napig sok mindent eltűrt és eltűr az embernek, csak úgy, ahogy Krisztus is eltűrt értünk, nekünk mindent életében.

Nagypéntek van, tegnap nagycsütörtök volt, holnap nagyszombat lesz, majd húsvét. A mögöttünk álló hetet pedig nagyhétnek nevezzük.

Nagypéntek. Nem tudom, hogy kinek mi jut eszébe erről a napról. Nem tudom, hogy ki, hogy élte, éli meg. Nem tudom, hogy kinek miként telt a nagyhét. Tény és való viszont, hogy a mai nap is munkával telt el a legtöbb ember számára. Ugyanolyan nap volt, mint bármelyik más hétköznap. Ugyanúgy el kellett indulni, ugyanúgy nyitva voltak az üzletek.

Sokaknak bizonyára semmit, vagy semmi különöset nem jelent a nagypéntek. Talán azt sem tudják, hogy így hívják ezt a napot, hiszen semmi más nem különböztette ma azt meg a többi naptól. Nagypéntek még nem piros betűs ünnep a naptárban, a húsvéttal ellentétben, ami nagypénteket követi.

S vannak, akiknek sokat jelent a mai nap, akik megkülönböztetik a többi naptól azzal, hogy elmennek istentiszteletre, hogy már napközben is a nagypénteki eseményekre gondoltak, s lélekben Jézussal együtt járták végig a kereszt útját. Ha egyik embernek nem is, míg a másiknak mégis különbözi ez a nap a többitől, tény és való az, hogy mindkét csoportba tartozó embernek egyre közeledik húsvét ünnepe.

A hétvégen elkezdődnek az ünnepi előkészületek. Mit fog ünnepelni az ember, a magyar ember? Mit fogsz ünnepelni te, a családod? Tudod-e, hogy miért lett húsvét, hogy minek az ünnepe a húsvét? A természet megújulásáé, a tavasz megjöttéé, a nyuszié, vagy valami egészen másé? Bizonyára, sokan nincsenek tisztában vele. A hívő ember viszont tudja, hogy húsvét a feltámadás ünnepe. Isten Fia, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk halottak közül való feltámadásának ünnepe.

Húsvétot, a feltámadás ünnepét viszont megelőzi nagyhét. A szenvedésekkel, árulással, tagadással, kigúnyolással teli nagyhét, benne nagypéntek eseményeivel: a halálra adással, keresztrefeszítéssel. Nincs húsvét nagypéntek nélkül. Nincs feltámadás ünnepe kereszthalál nélkül. Mégis, sok ember így akar, vagy így ünnepel húsvétot. Nagypéntek nélkül. Pedig nagypénteken történt meg az, aminek karácsonykor örültünk, amiért a szeretet ünnepét ünnepeltük, amiért hálát adtunk Istennek azért a szeretetéért, amellyel a földre küldte értünk gyermek formájában Fiát, Krisztust.

Nagypénteken elvégezte Jézus azt, amiért jött. Megváltotta a világot. Életét adta értünk. Meghalt. Minek az ünnepe tehát nagypéntek? Megváltásunknak ünnepe. A Sátán és a halál rabságából való szabadulásunk ünnepe. Az Isten kiegensztelésének, a mennyország kapuja megnyitásának, az örök életünk megszerzésének ünnepe. Nagypéntek a karácsonnyal együtt az Isten szeretetének ünnepe.

Karácsony, nagypéntek fényében mi jut eszedbe, ha meghallod Isten nevét? Ha rágondolsz?

Az ünnepek lényegét, eseményeit tekintve eszünkbe jut Istenről az, amit igénk is kimond: Az Isten szeretet. Erről beszélnek ünnepeink, erről beszél a nagypénteki kereszt, amelyen az értünk, helyettünk és miattunk szenvedő Jézus hordozta az Isten bűn feletti haragjának súlyát. A mi megváltásunk, szabadulásunk érdekében viselte el az emberi gonoszságot. A gúnyt, a káromlást, a halált. A mi érdekünkben nem szállt le a keresztről. A mi érdekünkben nem engedett a kísértőnek, hanem alázatosan szenvedte el mindazt, amit nekünk kellett volna: Isten bűn iránti gyűlöletét, az Istentől való elhagyatottságot. Nem mentette meg magát, hogy minket megmentsen az örök haláltól, kárhozattól.

Miért? Mert szeretett, mert szeret. Mert az Isten szeretet. Mert az Isten annyira szeretett minket, hogy Fiát adta halálra helyettünk. Az Isten szeretet, mert Jézus, mint Isten és ember, ezt vállalta. A megaláztatást, a testi-lelki szenvedést és a halált. Szeretetből. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).

Az Isten szeretet. Az Isten szeret akkor is, ha megpróbál, ha gyásszal látogat, ha örömöt ad. Az Isten szeretet és szeret minden élethelyzetedben, és mindennel javadat akarja munkálni, ha hagyod. Ha nem fordítasz neki hátat, ha elé viszed életed. Minden érzésedet, gondolatodat.

Az Isten szeretet. Töltse meg ez az ige szívünket örömmel. Az, hogy Isten a legdrágábbat, az Ő Fiát sem kímélte azért, hogy bűneink terhétől megszabadulhassunk, Hozzá mehessünk, hogy közösségben, örök boldogságban élhessünk Vele. Irántunk való szeretetéből történt mindez.

Ha rohanással, munkával is telt eddig a nagypéntekünk, ha arra sem volt időnk a héten, hogy kicsit magunkba nézzünk, hogy Urunk értünk történt szenvedéseire és halálára gondoljunk, hogy az ünnepre méltóképpen felkészüljünk, bűnbánatot tartsunk, ünneplőbe öltöztessük szívünket, hogy Istennek szeretetéért hálát adjunk, akkor ma még megtehetjük. Elcsendesedhetünk és szívünket előtte megalázva, és kitárva mindent elmondhatunk neki, és mindenért hálát adhatunk. Elmondhatunk mindent, ami szívünket nyomja, vagy éppen hálával tölti el. Hálát adhatunk életünk megmentésért, Krisztus értünk vállalt szenvedéseiért. Így lesz áldott ünnepünk és életünk. Így élhetjük, tapasztalhatjuk meg most az ünnepek alatt és egész életünkben az ige igazságát, hogy az Isten szeretet!

Adja az Úr, hogy mindannyian ezt elhiggyük, s ennek az igének a bizonyosságával éljünk, fogadjuk kezéből a jó és rossz, nem szeretem napokat is tudva, hogy Ő mindenkor velünk van, és akik Őt szeretik, azoknak minden a javukra szolgál. Ámen!

2013. nagypéntek | Héreg, Tarján | Jakab István

Lectio: 1Kor 15,1-11

Textus: 1Kor 15,3

“Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam;

hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint.”

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Szenzáció, félelem és győzelem. Ha csak három szóval kellene jellemeznem a nagypénteket, talán ez a három szó lenne az.

Szenzáció – hiszen a megszokott pászka ünnepre összesereglő nép számára is, a názáreti Jézus Jeruzsálembe érkezése szenzáció. És még többeknek a borzalom a szenzáció! A szürke, megszokott ünnep helyett vagy a mellett most valami más, valami érdekes is történik – kivégeznek 3 embert. Ráadásul egyikük az a Krisztus, akiről sokan sok mindent mondanak és ezek közül valami talán igaz is. Ha csak egy töredéke igaz is, már szenzáció a keresztre feszítése, s ki tudja mekkora szenzáció lesz még!

Szenzáció a csodatevő kilátásba helyezett halála; lám ki tud-e szabadulni a csapdából – mint Hudini? Le tud-e szállni majd a keresztről, hogy bizonyítsa, hogy Ő az, akinek mondja magát?

Félelem – akik nem csak hírből ismerik Jézust, akik számára valóság, sőt szeretett gyermek, tanító, barát volt, a nagypéntek a félelem, az aggódás napja volt. Mi lesz vele? Elítélik? Felmentik? Felismernek? Mi sem vagyunk biztonságban? Meghal? Életben hagyják? – Számtalan kérdés, melyet a félő-féltő szív tesz fel magában vagy akár nyíltan is.

És félelem van talán bizonyos szintig Pilátus szívében is. Persze egészen más félelem. Ő attól fél, hogy vajon elengedheti-e azt a szerencsétlent, akiben az eljárás, a kihallgatás során nem talált semmi bűnt? Vagy a helyi vallási vezetők, a nép szószólói bevádolják a császárnál? Azzal bukik-e nagyobbat, ha egy ártatlan embert ítél el vagy azzal, ha nem ítéli el és a karrierje – rosszabb esetben – az élete bánja? Félelmetes döntési helyzet. S talán az utóbbi még félelmetesebb is, mint az előbbi!? Az nem fáj annyira, ha mással történik valami, de amikor őt érinti – amikor téged érint – akkor már mindjárt más a helyzet!

Győzelem – A szenzáció nem számít. Az csak a kíváncsiskodóknak okoz némi kielégülést. Ahogy jött, úgy el is múlik. De a félelem nem múlik el egyhamar! A félelmet valami vagy valaki el kell vegye! A félelmet le kell győzni! A félelem ellenszere a győzelem! És egyvalaki volt csak, aki igazán győzött! Jézus Krisztus legyőzte a bűneinket és legyőzte a büntetést, a halált! Bár ennek bizonyossága, látható jele majd csak húsvét hajnalán lesz világos, mégis a győzelem már most biztos!

Nagypénteken az evangélium, vagyis az örömhír egy halálesetről szól. Mondhatjuk, hogy ez emberileg nézve elég furcsa, szokatlan. Még csak nem is az ellenségünk haláláról van szó, hanem az értünk született Isten Fiáról, Krisztusról üzen az írás. Mi teszi ezt örömhírré? Az, hogy Krisztus a mi bűneinkért halt meg, s a halál nem tudta őt foglyul ejteni. A bűnnel együtt a büntetést is elvette, s legyőzte a halált.

Így aztán a halálhír jelenti az életet. A szomorúságból lesz a nagy öröm, s Krisztus győzelme veszi el a félelmeinket!

És mindez nem csak mende-monda szóbeszéd! “…az Írások szerint.” Nem csak a papír és a tinta, hanem az Isten igéje szerint!

Lehet, hogy bár sokan szenzációt keresnek, kerestek a nagypéntekben, de végül nem az a szenzáció, ami látható, hanem az, ami igazán fontos! Nem a botrány a szenzáció, hanem az, hogy a botrányosan és menthetetlenül bűnös embert mégis megmenti az Isten! Félelmeink ezután már megalapozatlanok, mert a győzelem már tény!

Ámen